A változásról

A változás maga a létezés. 

Életünk során folyamatosan fejlődünk, változunk. A tapasztalatok, élethelyzetek által. Hol gyorsan, hol lassabban. 

Vannak olyan természeti törvények, amik akkor is működnek, ha nem akarunk róluk tudomást venni. A változás akkor is létrejön, ha nem tudatosan alakítjuk a folyamatot. Vannak helyzetek, amik egyszerűen csak változtatásra “kényszerítenek”.

Kisgyermekként megtanuljuk, hogy a tűz éget. A tapasztalatunk alapján később már nem nyúlunk bele a forró parázsba. Ha tüzet látunk korábbi kíváncsiságunk, vakmerőségünk óvátossággá szelídül. És még számtalan hasonló kézenfekvő, gyakorlatias példát lehetne hozni. 

De van egy finomabb világ is, ami nem kézzelfogható. Pl: ha saját magamat nézem a többi ember, vagy akár 10-20 évvel ezelőtti önmagam viszonylatában. Emberi kapcsolataink által is szerezhetünk sebeket. Lelki sebeket. Ilyen szempontból is folyamatos a változás, fejlődés. Saját magunk védelme érdekében számtalanszor meghaladjuk önmagunkat. Olyan helyzeteket vagyunk képesek felmérni, amik korábban ismeretlenek voltak.

Testünk nem azokból az “építőkövekből” áll, mint születésünkkor. Sejtjeink 7 évente kicserélődnek. Az évszakok váltják egymást, de a nappalok, éjszakák is szüntelenül váltakoznak. A természet minden évben megújul. Az idő nem áll meg, könyörtelenül halad. A rossz pillanataink éppúgy tovatűnnek, mint a legcsodálatosabb megéléseink. Csak emlékük marad meg, elmozdíthatalan, lassan formálódó sziklákat gördítve életünk folyójának medrébe. 

Lehetőségünk van a változást befogadni és tudatosan irányítani, óvatosan terelgetni, hogy végül magunk mellé állíthassuk, mint egy cinkostársat. 

A változás lehetősége adja életünk könnyedségét, szabadságát. A változás, a változásra való képesség elemi ösztönünk.

A változás maga az élet.